Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kötödésem Óbudához (próza) Itthon vagyok én (vers)

2018.02.13

Ezer eltéphetetlen szállal kötődőm Óbudához, hisz itt születtem és éltem eddigi életemet, egy Duna menti társas ház második emeletén. Erkélyről a folyóra látok és a lombos fájú parkra, ahol régen pajtásaimmal tele-szájas nevetéssel teltek a szabadság édes napjai.

Nagypapám a hegyoldalon lakott, a Daru utcában. Naponta többször jártuk meg az árnyas fákkal szegélyezett utat, és kísérte léptünket az Újlaki templom harangjának hangja. A kis házak udvarából orgonabokrok és gesztenyefák bólogattak ki az útra.

Nagypapa már fél évszázada kint pihen az árnyas Óbudai temetőben, az többi őseink között. Az Óbudai temetőben, melyet halottak napján ropogós hóban jártunk meg gyertyát gyújtani a nagy családdal, melyek közül már alig-alig vagyunk ezen a világon.

Ma is a Kolosy téri piacra járok vásárolni, amely napjainkra már megváltozott. Szépen felújított épületek ölelik körbe az árusok pultjait, egy hangulatos szökőkút körül padok várják a megpihenni vágyókat. Díszes, üvegbetétes fémszerkezettel ívelték át a területet a háztetők között, ezzel védve az árusokat az időjárás viszontagságaitól. De nekem a piac még a régi nyitott tér, ahol a sarkon Varga bácsi standja állt, aki az első cseresznyét nevetve a fülemre akasztotta fülbevalónak.

Fülembe cseng még a múltból a verkli hangja, amelyre mi gyerekek markunkba szorított forintjainkkal szaladtunk le a lépcsőn, és dalokat kérve dobáltuk be az érmeket a kintornás perselyébe.

És jönnek az emlékek végeérhetetlenül… Lovas kocsival jött a szemetes és minden kapu előtt megrázta csengőjét, hogy a házmesterek hozzák ki a szemetesládájukat.
Szintén lovas kocsival jött felénk a barátságos postás is és mi gyerekek felkéredzkedtünk a bakra, ahol büszkén ültünk és képzeletünk tájain hajtottuk a szélsebes paripákat.

Családi összejöveteleket a régi kiskocsmákban tartottuk, ahol kockás abroszon gőzölgött a halászlé, utána túros csusza dukált bőséges töpörtyűvel és a férfiak előtt nagy korsóban állt a habos sör, mi meg a bambit ittuk boldogan.

Télen, korcsolyázni a Goli pályára jártunk, ahol természetesen nem műjég volt, így mindig izgatottan hallgattuk az időjárás jelentést, hogy mikor jön a fagy és iskola után szaladhatunk a jégre. Lányom már a főtérre jár korcsolyázni a barátaival. Műjégen siklanak, miközben zene szól. Szép emlékek fűznek engem is ide, ahol fiatal lány koromban a Zichy kastély előadásait néztem, hallgattam.

Általános iskolai tanulmányaimat kicsit arrébb végeztem el a második kerületben, de gimnáziumba már visszatértem Óbudára, az Árpád Gimnáziumba, hol felejthetetlen tanárok készítettek minket fel a nagybetűs életre. Ugyanebben az épületben jártam azután főiskolára is.

Óbudán lettem fiatal lányból asszony és anyuka, és lányom ugyanazokon a helyeken nevelődött, ahol én is gyerekeskedtem.

Férjem a szikföldi Dévaványáról került fel hozzánk, és harminc év alatt ő is igazi óbudai lakossá vált, akit idekötött a család, az irodalmi kör, melynek tagja volt, és sajnos már nyolc éve ő is a temető családi kriptájában alussza örök álmát.

Az eltelt évtizedek alatt az ifjúság tőlem, mint pillangó, messze szállt és véle a régi, kacskaringós utcájú, düledezett házú Óbuda is. Ma már hajam bánatcsíkok tarkítják, de nékem fecseg a Duna habja, susognak a part menti fák és órára hív az Árpád Gimnázium csengője, mert számomra ez a hely a múlt, a jelen és lányom képében a jövő is

 

Képtalálat a következőre: „óbuda”

Itthon vagyok én

Itt van otthonom e múltból maradt Óbudában,
hol a házak egymás mellet guggolnak, mint apró anyókák.
Hol macskakövön koppan tétova léptem,
és kopottak a parkbeli pirosra festett padok.

 

Hol kora nyáron akác illat lengi be a tájat,
s a kiskocsma sör szagával kevereg.
Kapualjból dohos hideg árad,
s összehúzott kendőmbe kötöm szakadt emlékem.

 

Itt hagytam egykorvolt babos szoknyás magam,
zászlóként lobogó hajú lányságom.
Arcom ráncába gyűjtöttem éveimet,
s a dunai szél mesél elfeledett utamról..

 

Megállt pocsolyákban csillog gyenge lámpa fénye,
még egyet serceg az eldobott cigarettavég.
Apró ablakból kopott szőrű macska néz rám,
és érzem , hogy e szűkös utcákban - itthon vagyok én.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.