Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékezés , Hulló csillag

2014.05.16

Keskeny szíj az emlékezés,
zátonyra fut oly sok álom,
Bastille  falai között
könny nélkül sír magányod.
Sóhajod, mint füst - messze száll,
hangod az éjben felremeg,
reményed korcát hiába húzód,
a fösvény idő elrabolta éltedet.
Kormos tenyereddel kéred,
adjon a sors mit még lehet,
néhány morzsát hullasson eléd,
hisz az egész már rég elveszett.
 Apály a dagályt mindig váltja,
kedved a bú megszegte.
Arcodat már barázda szántja,
s mit az élet adott - ezerszer elvette

 

Hulló csillag

Életünk korom egén
a fogyó Hold izza
szertelen fényét.
Imbolygó gyertyaláng
világítja meg
az elmúlt évtizedeket.
Szellő lebbenti fel
régi titkok fátylát,
s arcunk barázdái
egybe futnak,
mint elfelejtett utak.
Fenyvesek zúgják
elhagyott hitedet,
s pókhálóként
szövik át hajad
megszürkült szerencseszálak.
Panasztalan kenyered
utolsó szeletét
forgatod szádban,
s nyögve nyeled
minden falatját,
kérgét sorsodnak
kezedben tartva.
Még utolszor rád
köszönt az élet,
s magasba repíti lelked,
emlékek tarka délibábja,
hogy lehullj a semmibe,
mint egy kósza, megvakult
hulló csillag.

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.